Bemutatkozás
Aktuális
Pályázatok
Események
KHJ
Kapcsolat
2023


A Rotary Club Budapest - Sasad 700 000 Ft-ot adományozott alapítványunknak, melyből az Észak-budai Szent János Centrumkórház gyermekgyógyászati alváslabor fejlesztéséhez vásároltunk eszközöket.







November 19-én az alapítvány 20 önkéntese is részt vett a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett tartós élelmiszer gyűjtési akcióban. Az általunk gyűjtött élelmiszert az Észak-budai Szent János Centrumkórház Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályán kezelt, gondozott krónikus beteg gyermekek családjai kapják.






Május 21-én került megrendezésre a "Másodszor is célba érünk" - Futás a koraszülöttekért. Idén egy csapat indulását támogatta az alapítvány.






Diabetes tábor Pruszkowban…

Az Aprónép Alapítvány hathatós támogatásával 2023. 06. 06-11 között 52 rétvevő kirándult Varsóba, ahol ebben az időben szervezték a Diabéteszes Footsal Európa bajnokságot. A résztvevők teenager korú cukorbetegek voltak, egy-egy hozzátartozójukkal. Egy orvos három szakdolgozó kísérte a gyermekeket, a teljes egészségügyi hátteret biztosítva.

A fő cél volt: szurkolás a magyar diabéteszes footsal csapat mérkőzésein. A szurkolás eredményes volt, a magyar csapat lett az Európa-bajnok.

A program lehetőséget biztosított egyéb érdekes és hasznos időtöltésekre is. Így két fél napot töltöttünk Zakopanéban, valamint megtekintettük a Wielicskai sóbarlangot. Varsóban város nézésre is jutott idő.

A program ideje alatt semmilyen egészségügyi ellátási igény nem merült fel. A betegek és családtagjaik számára bebizonyosodott, hogy a diabétesz ellátása mellett nyugodtan felvállalhatók olyan programok, melyek külföldön szerveződnek, és fokozott igénybevételt jelenthetnek a gyermekeknek.

A pozitív tapasztalatok szervezőket megerősítik abban, hogy a következő évben is hasonló programot szervezzenek.

dr. Blatniczky László

gyermek diabetes gondozó vezetője



Átadásra került a UPS pályázat járássegítő eszköze.



Új projektet indítottunk. A Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályon bentfekvő gyermekek szüleinek színházjegyet veszünk, hogy más típusú örömet nyújtsunk nekik, mint amit a mindennapok feladatai jelentenek. A színházi előadás idején gyermekeikre önkénteseink vigyáznak, hogy a szülők gondtalanul tölthessék el ezt a néhány órát.

Első alkalommal a Madách Színház Meseautó előadásán voltak a szülők. Ők élvezték az előadást, mi élveztük a gyermekek társaságát. A szülőket váratlanul érte a lehetőség, hogy a kórházi benttartózkodás idején színházba mehetnek, így kórházi pólóban jelentek meg. Minden elismerésünk a vagányságukért!




2022





Petőfi nyomában - gyermektábor Partium csodálatos világában

Az Aprónép Alapítvány kiemelt támogatásával valósult meg a 2022.évi nyári diabetes tábor. Biztosan sokan emlékeznek még a tanulmányaikból arra, hogy Petőfi Sándor és hitvese, Szendrey Júlia 1847.szeptemberében a koltói Teleki-kastélyban töltötte a mézesheteket A történelmi múlt emlékképei inspiráltak bennünket,hogy az idei diabetes tábornak a Máramaros megyei Koltó községében találjunk otthont. Ezzel pedig elmondhatjuk, hogy a Budai Gyermek diabetes csapat immár a hatodik európai országban szervezett nyári diabetes tábort. A diabetes tábor lakói egy sorstársi közösséget alkottak. Egymást motiválták, mindenki kicsit hozzátett a mindennapi diabetes kezeléshez. A penes és a pumpás gyermekek a hypoglykémia és a hyperglykémia tapasztalatait elmondták egymásnak. A szenzor alkalmazása egyre jobban előtérbe került,és azt tapasztalatuk,hogy a gyerekek biztonságban érzik magukat, felszabadultan játszanak, kirándulnak. A tábor ideje alatt tartottunk szenzor oktatást, és az újraélesztési elmélet elsajátítására, gyakorlati bemutatására is sor került. Meggyőződésünk, hogy a compliance nélkülözhetetlen volt az edukációban és a reedukációban is. Barangolásaink során meglátogattuk a Nagykárolyban a Károlyi-kastélyt, Érmindszenten pedig az Ady-emlékházat . A koltói Teleki-kastély, valamint a Petőfi Múzeum megtekintése szintén felejthetetlen élmény volt. A felsővisói erdei vasutazás még közelebb hozta a gyerekekhez a természetet.. pisztrángtenyészetet tekintettünk meg. A hazafelé vezető úton még útba ejtettük a Túristvándi - működő - vízimalmot, a közeli Szatmárcsekén pedig fejet hajtottunk Kölcsey sírja előtt, egyben megcsodálva az Európában egyedülálló temető fekete, "hajó" alakú síremlékeit. Magyar nagyjaink, Ady Endre, Petőfi Sándor szobrait megkoszorúztuk. Jótékonysági céllal kerestük fel a Koltói Petőfi Sándor Általános Iskolát, ahol az iskola tanulóinak cipődoboznyi iskolakezdési ajándékot adtunk át. A diabeteses gyermekek családjai és a János Kórház dolgozói hét darab kerékpárt is felajánlottak. A gyermekek a diabetes táborból megannyi élménnyel, új barátsággal, kellemes emlékkel feltöltődve térhettek haza. Célunk volt,hogy a gyermekek szinte észrevétlenül legyenek egy edukációs folyamat részesei.

Pész Ágnes

gyermek diabetes gondozó vezetője




A Friesland Campina Hungaria Zrt.
több alkalommal, összesen közel 3 M forint értékben
támogatta az alapítványt saját termékeikkel,
melyet a Kórház dolgozóinak osztottunk ki.



A Közel a Part Egyesület
tartós élelmiszergyűjtésben vett részt,
ahol 49 db bébiételt kórházunk Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályának adott.

A Kórház Gyermekosztálya számára Doppler szív ultrahang készülék vásárlásához 1,2 M forinttal járultunk hozzá.



Támogatásunkkal a Kórház gyermekellátásában dolgozók két csapattal vettek részt a „Másodszor is célba érünk!” - futás a koraszülöttekért futóversenyen Zalaegerszegen.




Csapatépítő programot szerveztünk
a Budai Gyermekkórház telephely dolgozói számára:
Sárkányhajózás Dömsödön.




Terápiás eszköz felszereléséhez nyújtott segítséget az alapítvány a megújult Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályon.




A vizeletürítési zavarral küzdő gyermekek kivizsgálására és kezelésére korábban beszerzett eszközparkunk (uroflow, biofeedback készülékek) egy hordozható ultrahang vizsgáló készülékkel bővült, így a probléma megoldásának minden szegmensét biztosítani tudja az ÉKC Új Szent János Kórház gyermekellátása.



2021




Diabetes gyermektábor az Alpokalján
Pész Ágnes főnővér


A Szent János Kórház gyermek diabetes munkacsoportja hetedik éve szervez fiatal gondozottainak nyári tábort. A külföldi táborok sora a Covid járvány miatt nem folytatódhatott. 2021-ben Ágfalva települése adott otthont 36 fős csapatunknak. A Vadon Panzió nemcsak, hogy kényelmes szállásnak bizonyult, de vendéglátóink napi szinten ilyen-olyan meglepetésekben is részesítették a tábor lakóit. Idei kirándulásunk központi célja volt Sopront és az Alpokalját jobban megismerni. Az egy hét alatt naponta értékeltük a vércukor értékeket, a kezelésen szükség esetén módosítottunk, finomítottunk. Az edukációs folyamat alapelveit mindvégig szem előtt tartottuk. A soproni gyermek diabetológus főorvos látogatást tett nálunk, a közös vacsora mellett a közvetlen tapasztalatcserére is sor került, a gyerekek profi szinten, nyíltan válaszoltak a kérdésekre, beszéltek a mindennapi nehézségekről, sportról, pályaválasztásról. Büszkék vagyunk gondozottainkra.

Évek alatt bebizonyosodott, hogy ezekre a kirándulásokra nagy szükség van, hisz a modern diabetológiai kezelések során az újszerű terápiák, technikai újdonságok elsajátítása, megismerése a diabetes tábor legfontosabb küldetése.





Hegyvidéki Önkormányzat 833 000 Ft összegű támogatást nyújtott alapítványunknak, melyből a Szent János Kórház gyermekpszichológiai szolgálata munkájához a pszichológiai kivizsgáláshoz nélkülözhetetlen teszteket vásároltunk.


A Szent János Kórház Budai Gyermekkórház telephely számára egy nagy teljesítményű takarítógépet vásároltunk.



A Friesland Campina Hungaria Zrt több alkalommal támogatta az alapítványt saját termékeikkel, melyet a Szent János Kórház dolgozóinak osztottunk ki.



A Magyar Építő Zrt 1 db ózongenerátort, 2 db pulzoxymetert, higieniai termékeket adományozott az alapítványunknak, melyet a Szent János Kórház Budai Gyermekkórház telephelyén helyeztünk üzembe.



A COVID osztály biztonságos üzemeltetése érdekében telepített aggregátor működéséhez nagyobb mennyiségű üzemanyag tárolására alkalmas tartály beszerzése volt szükséges, amit a Derby-Tur Kft. nagylelkű felajánlásából sikerült megvalósítani.



A Masterplast Medical Kft 500 db védőruhát adományozott az alapítványnak, melyet a Szent János Kórház COVID Osztályának adtunk át.



A Szent János Kórház Gyermekbőrgyógyászati ellátásához elektrokautert vásároltunk a Schiller Opel Márkakereskedés adományából.



Kalap Jakab zenész rendszeresen látogatja, szórakoztatja a Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztály betegeit.

350 000 Ft-ot gyűjtött az alapítványnak, melyet az osztály felújítása után a gyermekek fejlesztését, kényelmét biztosító eszközökre fogunk elkölteni.



Alapítványi támogatással idén is folytatódott a népszerű állatasszisztált terápia a Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályon.




2020



A Mészáros Építőipari Holding Zrt. nagyértékű műszer, a ProdRobot beszerzéséhez nyújtott támogatást alapítványunknak.
A készüléket a Gyermekgyógyásztai Rehabilitációs Osztály kapta, ahol az izom-és idegrendszeri betegségek miatti járási nehézségeket gyógyítják




A COVID járvány idején rengeteg támogatás jutott el az alapítványon keresztül a kórház betegei, dolgozói számára.



Az Amerikai Kereskedelmi Kamara pályázatán nyert összegből a Gyermek Intenzív részleg számára 2 db infúziós pumpát, oxigén szaturáció mérőt és vakumos mellkasi szívót tudtunk vásárolni.




Az IKEA pályázatán a Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztály konyháját újítottuk fel.





A Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Osztály folyamatosan szépül, az eszközpark bővül.



Támogatások és felhasználásuk az Ali utcában

2020. elején a II. kerületi önkormányzat és az Aprónép Alapítvány támogatásával az Ali utcai gyermekpszichiátriai rehabilitációs osztály udvarán átadásra került egy csoportfoglalkozások tartására alkalmas modern foglalkoztatóház.



Az IKEA soroksári áruháza támogatta a foglalkoztatóház berendezését, melynek beszerzése folyamatban van.

A MOL Gyermekgyógyító program 2019-es nyertes pályázatából 2020 elején művészetterápiás palettánkat bővítettük, zene- és mozgásterápia került bevezetésre, emellett folytatódott a korábbi meseterápia és pszichodráma finanszírozása. A pályázat lehetővé tette egy hozzátartozói szülőcsoport indítását, valamint művészetterápiás eszközök beszerzését is. A MOL által 2020-ban is kiírt pályázaton ismét sikerrel indultunk, ezáltal biztosítva lett a megkezdett fenti programok folytatása.

A Célirányos Kezdeményezés és az Aprónép Alapítvány támogatásával magaságyásokat építettünk az intézmény udvarára, amelyekbe az Unicef és az Oázis kertészet felajánlásának köszönhetően zöldségpalántákat ültettünk. A gyerekek gondozták és változatos módon felhasználták az idei termést.



A magaságyások mellett a Célirányos Kezdeményezésnek köszönhetően pszichológiai tesztek (d2, FAST), terápiás játékok (OH-kártya, és Dixit kártyák), tornaszőnyegek, orvosi mérleg és a terápiás ülések rögzítésére alkalmas mikrofonrendszer beszerzése valósulhatott meg.

Az Unicef maszkok beszerzésével segítette az osztály COVID elleni védekezését. Alapítványi támogatásból felújítottunk egy szobát a szomszédos Baba utcai épületben, ahol a COVID járványhelyzet alatt is lehetőségük volt a hosszan kórházban tartózkodó gyermekeknek találkozni szüleikkel.

A TSPC csoport az év végén 10 millió forinttal támogatta meg az év elején átadott foglalkoztató-ház közműbekötését, a ház körüli tereprendezést, valamint a kisház konyhabútorát. Emellett társasjátékokkal, fejlesztő és terápiás eszközökkel járult hozzá a minőségi, komplex betegellátáshoz.





Kóros bevizelésben szenvedő gyermekek kezelésére Urosteam Biofeedback készüléket vásároltunk.





Göcsej kincsei nyomában az ország nyugati falvaiban


A Szent János Kórház Budai Gyermekkórház Diabetológia szakrendelése által gondozott cukorbeteg gyermekek ötnapos életmód táborát idén Viszákon szerveztük meg. Hatodik éve tartjuk meg a tábort, ez most mégis más volt, mint a többi. Hiszen a mostani, belföldi kirándulással a „Maradj itthon” kampány részeseivé váltunk. Megismerhettük az ország egyik legegységesebb tájegysége, az Őrség természeti adottságait, történelmi kincseit és kulturális programjait, megtapasztaltuk az ott élő emberek vendégszeretetét. Számos szakmai programot kínáltunk -interaktív részvételi lehetőséggel- a gyermekeknek és szüleiknek.



Sikeresen pályáztunk a Hankook Tire Magyarország Kft-nél a kórházi gépkocsik téli gumikkal történő felszerelésére.



A Szent János Kórházban a 2018. decemberében a Rotary Club és az Aprónép Alapítvány segítségével megalakult Gyermek Alváslabor munkáját bemutató filmet készítettünk.





Az országos járványügyi vészhelyzet miatt a "Játszom játszó önmagammal" (Kosztolányi Dezső, 1911) c. pályázat felhasználási ideje 2020. szeptember 30-ra tolódott ki. A kínált program is bővült, a pszichodráma és meseterápia mellett hetente egy alkalommal zene- és mozgásterápiás foglalkozások kerülnek megtartásra az Ali utcai gyermekpszichiátriai osztályon





A Coronavírus járvány idején sok támogatónk jelentkezik.
Így maszkokat, védőfelszereléseket, a gyermek intenzív ellátáshoz szükséges műszereket ajánlottak fel, melyeket szintén a Szent János Kórház gyermekellátásának adott át az alapítvány.
Mindenkinek hálásan köszönjük az adományokat, megható, hogy ilyen nehéz helyzetben sokan sietnek az egészségügy megsegítésére.




2020. március
Meglévő endoszkópos toronyhoz Olympus GIF-Q 165 videogasztroszkópos készüléket vásároltunk a Szent János Kórháznak gyermekek gyomortükrözésének elvégzéséhez.





2019



A Szent János Kórház Budai Gyermekkórház telephelyen gondozott cukorbeteg gyermekek idén is részt vettek a
DIAEURO - Europan Futsal Bajnokságon,
melyen csak cukorbetegséggel élő emberek vehetnek részt.

Az eseménynek idén Kijev adott otthont.
Az utazást az alapítványon keresztül érkezett adományokból tudtuk megoldani.
20 cukorbeteg gyermek juott el Kijevbe, ahol lelkesen szurkoltak a magyar csapatnak, valamint megismerkedtek a város nevezetességeivel: Magyarok Parkja, Vizi múzeum, Történeti Múzeum, Szent Mihály Székesegyház. meglátogatták az árvaház lakóit, akiknek saját maguk összeállította ajándék csomaggal kedveskedtek.





A Szent János Kórház Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályán idén is támogatjuk az állatasszisztált terápiát.






2019. október
Támogatónk segítségévl vásároltunk egy Philips kórházi inhalátort a Szent János Kórház gyermekosztálya részére.
A készüléket a légúti betegek ellátásában használják.







2019. november
Támogatónk segítségével vásároltuk a vérnyomás és oxigén ellátottság mérésére alkalmas készüléket.







2019. december
Az A.M.I. Magyarország Kft segítségével Urostym készüléket vásároltunk a Szent János Kórház gyermek nefrológiai ellátásához.
A készülék alkalmas a vizelési problémák diagnózisára és kezelésére.







2019. december
A Rotary Club támogatásával kialakított alváslabor vizsgálatairól ismeretterjesztő kiadványt készítettünk.





2018



Alapítványuk segítségével a Szent János Kórház Budai Gyermekkórház Diabetes Szakrendelés szakdolgozói a korábbi évek sikeres, és szakmailag is előremutató diabeteses táboraiból kiindulva úgy döntöttek, hogy a gondozottak és hozzátartozóik részvételével idén is útnak indítják maroknyi, ámde annál lelkesebb szurkolói csapatunkat a
DiaEuro Futsal Európa-bajnokságra.
A versenynek Pozsony volt a házigazdája, július 21 és 28 között. Látványos és fordulatos meccseket, kiváló egyéni teljesítményeket láthattunk, de a szórakozás mellett jelentős figyelmet fordítottunk a diabeteses gyerekek edukációjára is. Értelmeztük az egyes vércukorértékeket, felhívtuk a figyelmet a szélsőséges értékekből, kilengésekből adódó problémákra, veszélyhelyzetekre. A gyerekek fogékonyak voltak a tudnivalók befogadására. A fennmaradó szabadidőben hajókázni, vasutazni vittük őket, felmentünk a várba, és megtekintettünk egy óramúzeumot. Ellátogattunk a Kárász községben található Kreatív – Szociális Szolgáltatások Intézményébe is. Ebben a megyei fenntartású intézményben szellemi és testi fogyatékos felnőttek és gyerekek laknak. Ajándékokat vittünk nekik, ők pedig ebédre láttak vendégül bennünket – megható és szívszorító percek voltak.



Továbbra is támogatásunkkal üzemelt
a Szent János Kórház Budai Gyermekkórház telephelyén a Sensolite egésztest polarizáltfény terápiás készülék, melyet a gyermekek ingyenesen vehetnek igénybe.







A Hankook Tire Magyarország Kft pályázatán 4 db téli gumit nyertünk, melyet a kórház gyermekellátásában részt vevő gépkocsira szereltünk.






Célzott támogatásból a Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztály részére köhögtető gépet vásároltunk, mely a súlyos izombeteg gyermekek számára létfontosságú abban, hogy a légúti fertőzéseket elkerüljék, a gyenge légzőizom munka miatt felszaporodott légúti váladékot el tudják távolítani.






Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán nyert összegből a magyar anyanyelvű kárpátaljai cukorbeteg gyermekek és szüleik részére több napos szakmai oktatást támogattunk.






A gyermekellátásban dolgozó dietetikusok munkájának pontosabbá, gyorsabbá tételéhez Nutricomp számítógépes programot vásároltunk, mellyel a diétás napló feldolgozása történik olyan gyermekeknél, akik valamilyen diétára szorulnak.






Befejeződött a Gyermekosztályon a PIC Stream project: A Gyermekosztály Koraszülött részlegén a hosszú ideig kórházi kezelésre szoruló kisbabákat webkamerán keresztül nézhetik az otthoni családtagok.

Ezzel egyidőben átadásra került a Babamentő inkubátor is, ahol olyan újszülötteket helyezhet el az édesanya, akik felnevelését a család nem tudja vállalni.







A Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Rehabilitációs Osztály felújításához
célzott adományokból tudtunk hozzájárulni.







A Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztály részére sikeresen pályáztunk MOTOMED járásjavító készülékre az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA-E-18-0002) pályázatán. Az ünnepélyes átadón Varga Mihály pénzügyminiszter, Soltész Miklós államtitkár, Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő vett részt.








A Szent János Kórház Gyermekosztályán 2018.12.06-án került átadásra az Aprónép Alapítvány számára a Rotary Club Sasad kezdeményezésére elindított gyűjtésből megvalósuló
Alváslabor.






Magánszemélyek és cégek adományából idén is eljutottak a Szent János Kórházban gondozott cukorbeteg gyermekek a DiaEuro futsal Európa bajnokságára

Utunk alapvető célja az volt, hogy a DiaEuro futsal Európa bajnokságon a magyar válogatott hivatalos szurkolói csapataként vegyünk részt.
A tábor ideje alatt jobban megismertük a gyermekek anyagcserehelyzetét, pontos információkat kaptunk a beállításról. A kilengéseket, a tévinformációkat következetesen átbeszéltük, felhívtuk a krízishelyzetek veszélyeire a figyelmet, továbbá modelleztük, hogy miként is lehet ezeket kivédeni.
Nemzetközi táborunk elengedhetetlen részeit alkották:



A meccsek között meglátogattuk az óvárost, a Pozsonyi várat. Megnéztük a "Jó Pásztorhoz címzett ház"- óra múzeumot is. Voltunk az UFO-toronyban, hajókáztunk, vasutaztunk, és még sok más hasonló kis színes program tette érdekessé ott tartózkodásunkat.Ellátogattunk a Kalász községben található Kreatív - Szociális Szolgáltatások Intézményébe is. Ebben a megyei fenntartású intézményben szellemi és testi fogyatékos felnőttek és gyerekek laknak. Ajándékokat vittünk nekik, ők pedig ebédre láttak vendégül bennünket - megható és szívszorító percek voltak ezek.
Kapcsolódó tevékenységek:

Immár negyedik éve szurkolunk a helyszínen a magyar foci válogatottnak, amely kitartó, sportszerű játékával idén is jelentősen hozzájárult a Dia Euro futsal Európa bajnokság magas színvonalához. Szakmailag és emberileg is tartalmas napokat töltöttünk Pozsonyban, de a kirándulás igazi nyertesei a gyerekek, akik szép emlékekkel és új diabetes ismeretekkel tértek haza.

Pész Andrásné, diabetes szakápoló, vezető asszisztens




2017





2017 január 1-től december 5-ig az Aprónép Alapítványon keresztül a Gyermekpszichiátriai Rehabilitációs Osztály számára érkezett pénz:

Szülői adomány: 120 000 Ft
Open Kft:1%: 100 000 Ft
Hídépítő kft: 500 000 Ft
ShiwaForce.com Zrt : 500 000 Ft
Összesen: 1 220 000 Ft

Ezekből az adományokból fedeztük:


Pszichológusok szobáinak felújítása, gyermekbarátabbá tétele, ideális vizsgálati és terápiás helyszínek kialakítása: Padlóburkolás, festés, praktikus, gyermekbarát bútorok




Eszközök a terápiás foglalkozások megfelelő színvonalú megtartásához: Művészetterápiás eszközök, fiatalokkal való kézműves foglalkozás eszközei




Foglalkozások, terápiák megvalósítása: Külsős kórház pedagógussal történő foglalkozás havi rendszerességgel, kutyaterápia heti rendszerességgel, jógafoglalkozás heti rendszerességgel




Tematikus nyári, terápiás táborok szervezése: külső programtartók díja (mozgásterapeuták, aquafitness foglalkozás), külső programok belépői (Pál-völgyi barlang, múzeumok)

Az osztályon tartózkodó fiatalok számára a bent tartózkodás körülményeinek javítása: vízvezeték szerelés, párakapu a kertben



Cukorbeteg gyermekek nyári táboroztatása

Néhány hálás sorban szeretném az Aprónép Alapítványnak megköszönni, hogy adományával hozzájárult a Szent János Kórház diabeteses gyermekeinek idei romániai táborozáshoz. A diabeteses tábor résztvevői 2017. július 17.és július 23. között a román fővárosban tekinthették meg a Futsal Európa-bajnokságot, ami a diabeteses betegek futbal bajnioksága. A magyar csapat kiváló játékot nyújtott, a szurkolók kitartó buzdítása a dobogó második fokára segítette fel csapatunkat.Komoly figyelmet fordítottunk a szakmai feladatokra, mértük a gyerekek vércukrát, elemeztük az eredményeket, és megszívlelendő dietetikai és életmódi tanácsokkal láttuk el a gyerekeket. Persze a jelentős diabetológiai feladatok mellett tartalmas szabadidős és nívós kulturális programokat is sikerült belesűrítenünk a kirándulásba. Meglátogattuk Böjte Csaba dévai szeretetotthonát, az ott lakó gyerekek boldogan, megszeppenve fogadták cipősdobozokba csomagolt ajándékainkat. Többek között eljutottunk a helyi Falumúzeumba, voltunk a román Parlamentben, megtekintettük a Drakula várat és ellátogattunk a néhai diktátor, Nicola Ceausescu otthonába is. Úgy gondolom, hogy minden résztvevő számára hasznos volt ez a tábor, a fizikai, a szellemi és a szakmai töltekezés egy hete, amihez a hátteret jelentős mértékben a nagyvonalú támogatásuk teremtette meg!

Pész Andrásné
főnővér






Célzott támogatással megújítottuk a Budai Gyermekkórház telephely Diabetológiai Szakrendelőjét, ahol az ország második Gyermek Neuropátia Szűrőcentruma került.




2016









ÉLETMENTŐ AJÁNDÉK A KORASZÜLÖTTOSZTÁLYNAK

Példaértékű kezdeményezés eredményeképpen 3 db életmentő monitort kapott karácsonyra
a Szent János Kórház koraszülöttosztálya.


Ajándékozással ünnepelte meg alapítása 10 éves évfordulóját egy hazai bioszolárium hálózat: adományozási kampányt kezdeményezett vendégei körében. A fél éven át tartó kampány olyan jól sikerült, hogy a kezdeti elképzeléssel ellentétben nem egy, hanem három életmentő koraszülött-monitorhoz juthattak a Szent János Kórház apró ápoltjai.
Az osztályon évente csaknem 250 koraszülött gyermeket ápolnak. A nagyobb életesélyt garantáló készülékek a nyugalmat és a biztonságot jelentik nekik a korszülést követő labilis állapotban.
A koraszülöttek életjeleit figyelő korszerű berendezéseket Dr. Madarasi Anna, a kórház koraszülött és csecsemőosztályának vezető forvosa vette át december második hetében.






MOL pályázat 1,5 M Ft. A Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai rehabilitációs Osztályon művészetterápiás foglalkozások megszervezése.




A II. Kerület Önkormányzat támogatásával
- A Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Rehabilitációs Osztályán WISCIV Tesztkészlet
(50 fő kiértékeléséhez elegendő Válaszfüzettel és Vizsgálati űrlappal, magyar nyelvű kézikönyvekkel, kiértékelő sablonokkal, és Mozaik kockákkal) 285.600Ft
Felhasználás: Az egyetlen magyar viszonyokra sztenderdizált, széleskörűen használt, jelenleg elfogadott pszichometrikus IQ teszt, mely a speciális szükségletű személyek diagnosztikáját és a további fejlesztési irányok kijelölését segíti.
- Fejlesztő eszközök 200 000 forint értékben a Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályra




A 12. Kerületi Önkormányzat támogatásával infúziós pumpa a Gyermekosztályra.







A Gyermekosztály orvosai nyáron kifestették az osztály kórtermeit. Ehhez az alapítvány vásárolta a festéket.




Számos cég támogatásával az alapítványon keresztül finanszíroztuk a János Kórházban gondozott cukorbeteg gyermekek kirándulását Szarajevoba, ahol a 2016. évi Kontrasztanyagot vásároltunk a kórház gyermekellátása számára, amivel sugárterhelés nélkül vizsgálhatók a vesebeteg gyermekek.




Kórszerű gyermekszemészeti vizsgáló eszközt (Pulsoptix) vásároltunk a Gyermekszemészeti Szakrendelésünk részére.







A fájdalommentes bőrgyógyászati beavatkozásokat segítettük speciális gázpalack vásárlásával.



2015





Az alapítvány ingyenes wifi hálózatot épített ki a Szent János Kórház Gyermekosztályán. Így a bentfekvő gyermekek és szüleik zökkenőmentesen, folyamatosan kapcsolatot tudnak tartani az otthon maradottakkal.



A Gyermekgyógyászati Rehabilitációs és a Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Rehabilitációs Osztályon hetente 1 terápiás kutyafoglalkozásokat finanszíroz az alapítvány.







2014



A 2014-es Paraszupersztár egyik győztese HARZA MÁRK (12 éves) mesemondó.
Az Alapítvány 40 000 forinttal járul hozzá Márk tanulásához.



A rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a zsűri elnöke Monstart Sarolta tájfutó világbajnok volt.







A Duma Színház 2014. december 14-i előadásának bevételét felajánlotta az Aprónép Alapítványnak a Szent János Kórházban kialakításra kerülő Csecsemő-és gyermek Alváslabor kialakítására. Köszönjük.







Az Aprónép Alapítvány nevében 12 versenyző vett részt
2014. október 11-én a Spar Maraton versenyen:
2 csapat maraton váltót, 4 lelkes támogatónk 7000 - 2000- 600 - 600 métert teljesített.


A Jóügyekér mozgalom keretében kaptunk lehetőséget a futásra és ezzel egybekötve adomány gyűjtésére. A jougyekert.hu-n 912 355 Ft gyűlt össze, de más csatornákon keresztül is kaptunk támogatást az epilepsziás gyermekek műtét előtti kivizsgálásához szükséges műszerre. Így összejött a teljes összeg, 1,5 millió forint. Minden adományozónak ezúton is köszönjük a támogatást







2014. 06.15-én az Alapítvány lehetőséget kapott bemutatkozásra a Hegyvidék Napok rendezvényen.
Kurátorunk, Papp János szíművész beszélt arról, hogy miért vállal munkát több karitatív szervezetben is.
Mondandóját J.L. Runeberg finn költő Paavo Gazda című versével színesítette.
Hanza Márk kiváló rock éneklésével tette felejthetetlenné a napot.







Az alapítvány újszülött újraélesztő asztalt vásárolt
a Szent János Kórház Koraszülött-csecsemő-és gyermekosztálya számára.(2014. március)






2012



A Szent János Kórház gyermekellátása javára
MOM Kulturális Központ 2012. szeptember 29. 19.30





Az alapítvány kirándulást szervezett a Szent János Kórház túlsúlyos gyermekeinek a Budai hegyekben.



2010



Az Aprónép Alapítvány 2010. novemberétől regisztrált szervezet a NIOK (Nonprofit Információs és Oktató Központ) Alapítvány adományportálján

(www.adhat.hu).

"A honlapon minden olyan szükséges információ, tipp, ötlet, adatbázis és technikai segítség megtalálható, ami a sikeres adományozáshoz szükséges lehet a jótékonykodók és az adományokat fogadó civil szervezetek számára."



Az alapítvány támogatását ajánlotta fel az Aranyág Alapítványnak ahhoz, hogy segítse a budai oldal egyetlen gyermekgyógyászati fekvőbeteg ellátást nyújtó osztályát, a Szent János Kórház Gyermekosztályát infúziós pumpa vásárlásával. Gyermekkorban komoly kihívást jelent a vénásan adott folyadék bevitele. A támogatott készülék ebben nyújt segítséget. Használatával pontosan lehet szabályozni a beadott mennyiséget, valamint bármilyen technikai probléma adódik, azt a készülék jelzi, így a vénán kívüli szövetekbe biztosan nem kerül folyadék, gyógyszer.





2010. nyarán összesen 17 felsőzsolcai gyermek csatlakozott a Szent János Kórház Budai Gyeremekkórház telephelyen a Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályon szervezett életmód táborokhoz. A szabadidős programokat, az árvízkárosult családok gyermekeinek utaztatását az alapítvány támogatta anyagi segítséggel és önkéntes segítők toborzásával. A kórházban gyűjtést rendeztünk, melyhez a kórházi dolgozókon kívül sok beteg is hozzájárult, az adományokat közvetlenül Felsőzsolcára juttatuk el.

A Europo-Assistance Magyarország az árvízkárosult festőzsolcai gyermekek számára egy napos programot szervezett: az Állatkertben voltak, majd a Shrek 4 című 3D-s filmet nézték meg a moziban.





Életmód tábor asztmás gyermekeknek
2010.08.09-08.13.

Ma már a modern asztma ellenes gyógyszerek és a helyes életmód betartásával az asztmás gyermekek fejlődése nem marad el a kortársaikétól. Munkánk elsődleges célja, hogy gondozottaink teljes életet éljenek, semmiféle életmódi korlátozást ne szenvedjenek.

A táborban a fő hangsúly a mozgáson, a játékon van. Emellett szeretnénk, ha a gyerekek minél többet megtudnának a betegségükről, hiszen az ő aktív közreműködésük nélkül nem lehet sikeres a mi munkánk sem. Játékos formában gyakorolni fogjuk a gyógyszerek helyes alkalmazását, felmérjük a gyerekek fizikai teljesítőképességét, megtanítjuk ellenőrizni, megítélni a saját állapotukat.

A tábor ideje alatt folyamatos gyermekpulmonológiai szakorvosi felügyeletet biztosítunk.

Kérjük, hogy a táborba mindenki hozza el a saját gyógyszereit, a gyógyszerekhez használt eszközeit, és ha van rá mód, akkor gondozó orvosa összefoglalóját, ami tartalmazza a betegség kezdetét, kórokát, a gyógyszeres kezelést, speciális problémákat.
Nagyon sok szeretettel várunk mindenkit.


Jelentkezés: 1-345-06-00/3124 mellék

Dr. Madarasi Anna Ph.D
gyermekpulmonológus főorvos


2009



2009. júniusában a Szent János Kórház és Észak - budai Egyesített Kórházai Budai Gyermekkórház Telephelyen a Williams-szindrómás gyerekek részére szervezett kreatív foglalkozásokhoz az alapítvány vásárolt eszközöket.



2009 nyarán a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházai a Budai Gyermekkórház Telephelyen túlsúlyos gyermekek számára életmódi tábort szervezett. Ennek keretében július 2-án délelőtt az Aprónép Alapítvány kirándulásra vitte a résztvevő gyermekeket, melyen Papp János színművész és felesége, Tóth Zsuzsanna is részt vesz. A kirándulás jó hangulatban zajlott annak ellenére, hogy Zsuzsa egy furcsa meglepetéssel készült: a gyerekek hátizsákját megrakta teletöltött vizes palackokkal hogy érezzék, milyen ha túlsúlyt is kell cipelniük. Ettől megszabadulni pedig milyen felemelő érzés!.

Felsőzsolca


























A Polárium Kft jóvoltából az Alapítvány egy SENSOLITE polarizált fényterápiás ágy üzemeltetésében nyújt segítséget. A kezelések a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházai Budai Gyermekkórház Telephelyén történnek. Elsősorban a budai rászoruló gyermekeknek szeretnénk segítséget nyújtani. A kezelés kizárólag orvosi beutalóval vehető igénybe előzetes időegyeztetés után: 06-30-715-76-45.
www.sensolite.hu




2009. május 20-án 10 órakor a Katolikus Rádió Életre-való családi magazinjában az Alapítvány kuratóriumi elnökével készült riport hangzott el. Ebben bemutatásra került az Alapítvány újjászületése és tervei. A műsor keretében Zimonyi Krisztina dietetikus beszélt az általunk, a túlsúlyos gyermekek számára rendszeresen szervezett kirándulások élményeiről, tapasztalatairól.

Velo-tanya















Kirándulások


Az alapítvány kirándulást szervezett a Szent János Kórház túlsúlyos gyermekeinek
a Budai hegyekben. 2012 július.



A kis csapat 2008. Mikulás



Sikeres kincsvadászat 2008.október



Mit is együnk? 2008.Mikulás



A Rózsika forrásnál 2009. május



Csúzda 2009. május




Williams szindrómás fiatalok a Budaiban


Mindjárt kész!



Mit is rajzoljak?






Kirándulás






Pókháló?